A személyijövedelemadó-bevallás adóhatóság által elkészített tervezetének ellenőrzését kéri az ügyfelektől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a dokumentumok hiánytalanok legyenek a május 22-i leadási határidőre.Az adóhatóság szerdai közleménye szerint sok ügyfélnél történhetett változás év közben, esetleg a számításba vehető kedvezmények nem kerültek bele a NAV által elkészített tervezetbe, így azokat az adózóknak kell utólag kiegészíteniük.A NAV utalt arra, hogy a bevallás tervezeteket papíralapon, az adóhatóság ügyfélszolgálatain és – ügyfélkapu-regisztrációval – az interneten is lehet ellenőrizni. Emellett a NAV rendkívüli fórumain és kihelyezett fogadóóráin személyesen is érdeklődhetnek az adózók, a NAV honlapján és a videómegosztó oldalakon pedig tájékoztató videók segítenek a bevallások ellenőrzésében és kiegészítésében. Hangsúlyozták, hogy a leadás májusi határidejét az 1+1 százalékos felajánlásokkal sem kell megvárni, mert azok az új internetes felületen keresztül szintén benyújthatók, a felület kereső rendszere a kedvezményezett szervezetek beazonosítását is segíti – ismertette a NAV.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.