Arany Ferenc

Arany Ferenc

vezető tanácsadó, Gold Invest Tanácsadó Kft. (A „Panaszügyek hatékony megoldása” című szakkönyv szerzője)
Élete első felében sokféle dolgot megpróbált és megtanult. Közlekedési üzemmérnökként mint tengerésztiszt járta a világot, műszaki tanári, majd földrajz szakos középiskolai tanári diplomájával pedagógusként törekedett megszerzett gyakorlati tudása és tapasztalatai átadására. Ezt követően egy könyv- és lapkiadó, oktatásszervező céget vezetett; az új feladatokhoz, újabb tanulmányokat folytatott. MBA diplomája után az „Akkreditált CHAMP tanácsadó” (Change Management Project Consultant) címet is megszerezte. Többévnyi tapasztalattal a háta mögött 2000 őszén megírta a Panaszügyek hatékony megoldása című könyvet, és azóta az ügyfél-kommunikációs problémák, valamint az ügyfélszolgálatok fejlesztése lett a szakterülete. 2002-ben a Humán Erőforrás Alapítvány kuratóriumának tagja lett, és így közreműködhetett az ügyfélszolgálati munka OKJ szakmává tételének munkálataiban. Jelenleg a Gold Invest Tanácsadó Kft. vezető tanácsadója, valamint a Corvinus Egyetem Ügyfélszolgálati szakközgazdász programjának meghívott előadója.