Az iskolakezdés legalább 15 ezer forintba kerül a magyar családoknak, a legtöbben már augusztus elején elkezdik a szükséges eszközök beszerzését – derül ki a Regio Játékkereskedelmi Kft. legfrissebb felméréséből-Az online kutatás során több mint 1100 hat és tizennégy év közötti gyermekkel rendelkező szülőt kérdeztek meg.A válaszok alapján az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlások alkalmával egy család egy gyermekre átlagosan 10 és 20 ezer forint közötti összeget költ el a nyáron, ha új iskolatáskára is szükség van, ez akár duplájára is nőhet.A legtöbben a 10-15 ezres és a 15 ezer forint feletti táskákat keresik. A kezdeti kiadásokat csökkenti, hogy az alsó tagozatos tanulók ingyen juthatnak hozzá a tankönyvekhez.Felsőbb osztályokban idén a családok negyede nem cseréli le gyermeke meglévő iskolatáskáját, minden második szülő pedig 5 és 15 ezer forint között áldoz egy újra.A tanszerek beszerzése a megkérdezettek közel 75 százaléka szerint az édesanyák feladata, akik előnyben részesítik a személyes vásárlást (60 százalék), az online és a bolti vásárlás kombinációját pedig 30 százalék választja.A játékáruház adatai szerint az elmúlt év hasonló időszakához képest a mobileszközről – tabletről vagy okostelefonról – érkező forgalom közel 10 százalékkal nőtt idén.Az iskolakezdési támogatást alapvető fontosságúnak nevezték a megkérdezettek, mert a családok több mint felénél ilyenkor 10-30 százalékkal nőnek a havi kiadások, minden 5. szülőnél pedig 30-50 százalékkal is emelkedhet a havi költségvetés a tanévre való felkészüléssel.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.